Mégsem méreg végzett a rendőrkutyákkal

Hőguta miatt pusztult el a három rendőrkutya, a rendőrautóba zárva

Korábban az a hír jelent meg, hogy valaki megmérgezte az autóban hagyott kutyákat, de szakértők megállapították, hogy a meleg végzett velük.

Január 10-én íruk meg a Blikkre hivatkozva, hogy a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapott három rendőrkutya, Émon, Locky és Cinkos mérgezés miatt pusztult el. A lap azt írta, hogy egy ismeretlen végzett a kutyákkal, amikor gazdájuk, Erika a mohácsi rendőrséghez tartozó parkolóban lévő autójában hagyta az állatokat.

Hogy szellőzzön az autó, nyitva hagyta a csomagtartót és az ajtót, a kutyákat pedig a saját boxukba bezárta – írta a lap januárban. Mire azonban a rendőrnő visszatért, a kutyáknak már csak az élettelen testét találta meg. A cikkből az is kiderül, hogy a parkoló nincs bekamerázva és nem tudni, hogy a kutyák meddig maradtak felügyelet nélkül a kocsiban.

Az ügyben kirendelt igazságügyi állategészségügyi szakértő viszont azt állapította meg, hogy hőguta által bekövetkezett fulladás miatt pusztultak el – írja a police.hu.

Állatkínzás miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen az Udvar Közúti Határátkelőhelyen elpusztult rendőrkutyákkal kapcsolatban.

A rendőrség közleménye is megemlíti: több hírportálon jelent meg olyan információ, amely szerint az ebek mérgezés következtében pusztultak el.

A beszerzett két különböző toxikológiai szakértői vélemény alapján az állatok halálát nem mérgezés okozta, a kutyák a kirendelt igazságügyi állategészségügyi szakértő szerint hőguta által bekövetkezett fulladás miatt pusztultak el – közölte a rendőrség. Az ügy iratait megküldték a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészségnek.

(kiemelt kép: illusztráció – MTI/Balogh Zoltán)