Connect with us

Sztori

Hajléktalanként él a saját lakásában a magyar színésznő

Hajléktalanként él a saját lakásában a magyar színésznő

Benne van a slamasztikában Náray Erika! A népszerű színésznő egy nyolc évvel ezelőtti lakásfelújítás miatt került kellemetlen helyzetbe, az évek során ugyanis kiderült, hogy az akkori kivitelezők alaposan tönkretették az otthona csőrendszerét.

 

A kókler szakik rosszul építették újra a falban lévő vízelvezetőket, ami miatt most tényleg profi szakembereket kellett hívnia, akik hetek óta a lakás felújításán dolgoznak. Erről a Blikk TV Címlapsztori című műsorában mesélt.

– Olyan csodálatos Mekk Elek-kollekciót hoztak össze azok, akik lefektették a csöveket a lakásomban, hogy állandó dugulásban vagyok nyolc éve. Félévente mindig jön egy duguláselhárító… Már tarthatatlanná vált a helyzet, az a csoda, hogy nem áztattam el az alattam lakót már vagy kétszázszor – magyarázta az adás felvételén Náray Erika.

A színésznő elmesélte, a nála dolgozó asztalos szétszedte a konyhabútort, kiderült, hogy a vízcső ott is rosszul van lerakva, ezért az egész konyhát szét kellett bombázni.

Állt a por a nappaliban, aki már újított fel, pontosan tudja, miről beszélek. A gyermekem addig elköltözött a szerelmével, én maradtam a porban, de kajálni szerencsére hazajönnek – árulta el nevetve Erika, majd hozzátette, hogy kényelmi szempontból valóban nem a legideálisabb helyzetben van.

Ugyanis Erikánál a fürdőszobát is szét kellett verni, ami azt jelenti, hogy otthon nem tud tisztálkodni. Éppen ezért szükség volt a találékonyságára, no és persze a barátai jóindulatára, segítségére, hogy megoldja ezt a problémát.

– Hetek óta homeless vagyok! Ma például bementem a Játékszínbe, jött szembe az igazgatóm (Bank Tamás színművész ‒ a szerk.), és így szólt: „Jöttél fürödni?” Ott volt a felesége mögötte, azt mondta neki, „de paraszt vagy!”, pedig tényleg oda szoktam járni, mert vécém és kézmosóm van, tusolóm nincs. A barátnőimhez is szoktam menni, attól függ, hol dolgozom aznap. Előtte megnézem a naptárt és akkor felhívom őket, hogy holnap nálad tusolok – mesélt a megpróbáltatásairól a rá jellemző jókedvvel a színésznő.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top