Connect with us

Idehaza

Így helyezik végső nyugalomra Vágó Istvánt,ez volt az akarata

Kiderültek a részletek.

Vágó István hirtelen halála mindenki megdöbbentett. Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a televíziós legendát titokban akarja eltemetni a családját. Most arra is fény derült, miért döntöttek így.

„Ezt nem fogják tudni” – mondta Vágó István fia a Blikknek a temetés részleteiről.

Annak ellenére, hogy már évek óta nem volt látható a képernyőn, óriási szeretet és tisztelet áradt Vágó István felé. Éppen ezért többen úgy gondolták, hogy nagyszabású temetésen kísérik majd utolsó útjára, ahová az egykori nézők és a sajtó munkatársai is elmehetnek.

A Story magazin azonban megtudta, hogy a család a végső búcsút szeretné megtartani magának, ezértegyáltalán nem lesz temetés. Kiderült, hogy otthon, a kertben, szűk családi körben szeretnének búcsút venni Vágó Istvántól.

Vágó István egyébként az elmúlt időszakban több interjúban elmondta, hogy hirtelen szeretné befejezni, nem pedig betegen, párnák között. Teljesült az akarata.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Idehaza

To Top