Jön a pénz a vendéglátóiparhoz:előre kapják meg a bértámogatást

A Magyar Nemzet ír arról, hogy a kormány változtat a támogatási rendszeren, és február végéig egy összegben kapják meg az érintettek a támogatást.

A cél az, hogy a változást követően stabilizálódjon a piac, és az újranyitást követően az állásukat megőrző, gyakorlott dolgozók maradjanak az üzletekben. A döntés a szállodák és fitnesztermek szektorát is érinti. Az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, azaz utófinanszírozással teljesítik, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez – írja a lap, és hozzátették, hogy az elszámolás is e szerint változik.  A bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik.