Connect with us

Tudomány

“Két maszk sokkal többet véd, mint egy!”Mondja a virológus

Dr. Lindsey Marr, virológus, aki szeretné felhívni az emberek figyelmét és felkelteni az érdeklődést az arcmaszk vásárlására. Természetesen nem a különböző gyártók bevételét szeretné megnövelni ezzel, hanem a fertőzöttek számának csökkenésére törekszik.A maszkok tömeges felvásárlása a koronavírus-járvány első hullámával véget is ért. Ez pedig azt jelenti, hogy akkori ár pusztán töredékéért kaphatók most a maszkok. A doktornő elmondta, nem tudhatjuk, mikor kerülünk ugyanolyan vagy akár rosszabb helyzetbe, mint a koronavírus kitörése után, ezért javasolja a maszkvásárlást, valamint azt, hogy viseljünk egyszerre két szájmaszkot.Dr. Linsey Marr, a Virginia Polytechnic Institute és az Állami Egyetem virológusa szerint azért kiváló megoldás a két arcmaszk egyszerre való használata, mert jobban illeszkedik az archoz, ez pedig nagyobb védelmet nyújt a COVID-19 ellen. Az anyag két felülete lezárja a réseket a maszk széle körül. Ez az oka annak, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy két védőmaszk viselése súlyos légzési nehézségeket okozhat. A dupla maszkviselésnél tehát, ezt is figyelembe kell venni. Ennek ellenére a tömegközlekedési eszközökön és egyéb zsúfolt helyeken egyre többen folyamodnak ehhez a megoldáshoz.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Tudomány

To Top