Connect with us

Hírek

A Mount Everesten marad Suhajda Szilárd holtteste?Suhajda Szilárd családja nehéz döntést hozott meg. 🥺

 Suhajda Szilárdért küldött mentőcsapat tagjai megtalálták a hegymászó sátrát és személyes holmijait. Az egyik serpa azonban kijelentette, már mindenki biztos benne, hogy semmi esély rá, hogy Suhajda Szilárdot életben megtalálják.

Most azonban úgy tűnik, az is kiderült, hogy a család milyen döntést hozhatott meg a holttesttel kapcsolatban.

Az ATV Híradó információi szerint ugyanis, ha meg is találják a keresésére indított légimentők, a család kérésére Suhajda Szilárd holtteste a hegyen marad.

Közben arra is fény derült, hogy a mászók közül többen megbetegedtek a napokban, és volt olyan is, aki az alaptáborból el sem tudott indulni felső légúti tünetek miatt. Az expedíció kommunikációs vezetője, Pintér László elmondta, hogy egy közös étkezősátorban voltak olyanok, akik a használt zsebkendőjüket simán kitették az asztalra, és ezt Suhajda szóvá is tette a többieknek, hogy ne betegítsék meg egymást.

A légi felderítés még zajlik, de a család kérésére a holttest a hegyen fog maradni. Ha a holttestet megtalálják, és a helyszín biztonságosan megközelíthető, akkor Suhajda Szilárd mászóeszközeit elhozza a mentőcsapat azért, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről, és legyen egy utolsó emléke a családnak, akik gyászolják a hegymászót – írta meg a portál vasárnap délután.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top