Connect with us

Sztori

Tóth Andi Németországba megy dolgozni

Tóth Andi mögött meglehetősen nehéz időszak áll. Tavaly nyáron még mindenki úgy gondolta, hogy az énekesnő a legjobb úton halad a boldogság felé, amikor felvállalták kapcsolatukat Marics Petivel. A szerelmesek hónapokig tündököltek a boldogságtól, összeköltöztek, lett egy közös kutyájuk, ráadásul mindkettőjüket felkérték a Sztárban Sztár zsűrijének.

Majd derült égből villámcsapásként márciusban Andi bejelentette, abbahagyja az éneklést, amin nem csak a rajongók, de az egész szakma ledöbbent. Alig pár héttel később pedig az is kiderült, szakítottak Marics Petivel.

Az énekesnő azóta leginkább kutyájával, Bailey-vel oszt meg közös tartalmakat. Ma reggel viszont a repülőtérről jelentkezett be 24 óráig elérhető Instagram-történetében. Mint mondja, éppen Németországba tart egy fotózásra.

Megyünk Berlinbe, és azért megyünk Berlinbe, mert a Sloggi legújabb kollekcióját fogják rajtunk befotózni. Tökre megtiszteltető, mert egész Európából egy hat-hét lányt választottak” – mesélte boldogan Andi, majd hozzátette, az estét egy bulival fogják zárni, azt követően pedig repül is vissza kis kedvencéhez.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top