Connect with us

Idehaza

Emberségből: JELES‼️

Emberségből: JELES‼️

Az eset még szerdán történt, amikor is az Erzsébet híd pesti oldalán a Váci utca és Szabad sajtó utca sarkán levő rendőrlámpánál hátulról összetörték a kis “tüzes” Skodámat. Előfordul bárkivel, nem is problémáztam rajta túl sokat, ám a vétkes sofőr nem ismerte el egyértelmű hibáját, így rendőrt kellett hívni. A diszpécsernek vázoltam a helyzetet, aki meghallván, hogy az 5 éves gyermekünk is az autóban utazott, ragaszkodott a mentők értesítéséhez is. De türelmet is kért, mert a kollégák másik balesetnél helyszínelnek…😩 Autó az út közepén elakadás jelzővel, az idő a reggel 1/4 10 ellenére még csípős volt, az utca árnyékban, hamar elkezdtünk Zalánnal és Dénessel fázni. Gondoltam, bemegyünk az egyik üzletbe és itt várjuk meg a rendőrség és mentők kiérkezését. Az egyetlen üzlet a közelben a sarkon levő iStyle volt. Bent mozgást láttunk, próbáltunk bemenni, de hamar kiderült, hogy csak háromnegyed óra múlva nyitnak. Az itt dolgozóknak elmondtam, hogy igazából csak melegedni szeretnénk a gyerekkel, mert balesetet szenvedtünk és várakozásra kényszerültünk. És képzeljétek: a bolt munkatársai épp kávézni indultak, de egyikük lemondott erről az élveztről és ismeretlenül is beengedett, Zalcsinak mesét kapcsolt és velünk együtt várakozott.

A mentősök és a rendőrök egyszerre érkeztek, az orvosi vizsgálaton hamar túljutottunk (sérülés nem történt), majd a gyerek ijedtségét oldandó, megengedték, hogy belülről is megnézzük a mentőautót. A rendőrök ugyanennyire empatikusak voltak: az autó kipróbálásán túl még egy rövid szirénázást is engedélyeztek. Lehetőségükhöz képest pedig mindenki apró ajándékokkal kedveskedett (fecskendő, alkoholszonda műanyag vége 🤣🤣…).

Tényleg hálásan köszönöm a kiérkező mentősöknek és rendőröknek, hogy a feladatukon túl annyira vigyáztak a gyermek lelkére is, hogy 11 órára, mire beértünk az oviba, ez az izgalmas délelőtt Zalán egyik legnagyobb élménye lett! És külön köszönöm az iStyle munkatársainak, hogy nem hagytak megfázni minket!

Kérlek benneteket, osszátok meg ezt a posztot, hogy köszönetem eljusson a maximális emberséget tanúsító ismeretlen ismerőseinkhez. 🚓 🚑 📲

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Idehaza

To Top