Idehaza
Így helyezik végső nyugalomra Vágó Istvánt,ez volt az akarata
„Ezt nem fogják tudni” – mondta Vágó István fia a Blikknek a temetés részleteiről.
Annak ellenére, hogy már évek óta nem volt látható a képernyőn, óriási szeretet és tisztelet áradt Vágó István felé. Éppen ezért többen úgy gondolták, hogy nagyszabású temetésen kísérik majd utolsó útjára, ahová az egykori nézők és a sajtó munkatársai is elmehetnek.
A Story magazin azonban megtudta, hogy a család a végső búcsút szeretné megtartani magának, ezértegyáltalán nem lesz temetés. Kiderült, hogy otthon, a kertben, szűk családi körben szeretnének búcsút venni Vágó Istvántól.
Vágó István egyébként az elmúlt időszakban több interjúban elmondta, hogy hirtelen szeretné befejezni, nem pedig betegen, párnák között. Teljesült az akarata.
