Connect with us

Idehaza

Kiderült, Gálvölgyi János hogy reagált a kezelésekre: így van négy nap után

Gálvölgyi Jánost továbbra is a Semmelweis Egyetem Klinikáján ápolják.

Gálvölgyi Jánost szerda délelőtt szállították kórházba, miután súlyos légzési panaszok léptek fel nála.

Az intenzívre került, családja a másnap kiadott közleményben azt írta, állapota súlyos, de stabil.

Gálvölgyi János így van

A színészt továbbra is a Semmelweis Egyetem Klinikáján ápolják, az RTL Híradó információi szerint jól reagál a kezelésekre, de négy nap után még nincs túl a közvetlen életveszélyen.

Mint mi is megírtuk, Gálvölgyit a családja szállította kórházba, mert a második hívásuk során kiderült, a mentésirányítás még nem indított hozzájuk rohamkocsit. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgáklat szóvivője csütörtökön azt nyilatkozta, az első hívás után körülbelül negyven perccel akarták a mentőt indítani, ekkor a hozzátartozók jelezték, már elindultak ők maguk a beteggel.

Az ügyben belső vizsgálat indult, pénteken délutánra le is zárult: eszerint hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor. A közleményben az állt, „a felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után”.

Gálvölgyi János ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság is nyomozást indított, a Belügyminiszter pedig vizsgálatot rendelt el a mentőknél, a mentésirányítás munkáját visszamenőlegesen ellenőrzik május elseje és tizedike között. Pintér Sándor kérésére vizsgálják a hívások hangnemét, az empátiát, a tűrőképességet és a kiérkezési időket is.

A vizsgálatra Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint is szükség van, mert a problémák rendszerszintűek. Azt is hozzátette, mindig egy dolgozót hibáztatnak, olyat nem láttak, hogy egy vezető ismerte volna el, hibáztak.

– Soha nem láthattuk még, hogy egy vezető a mentőszolgálat részéről előállt volna és azt mondta igen hibáztunk, a rendszerben van esetleg hiba. Tehát ez soha nem kerülhet szóba, mindig egy dolgozóban találják meg a hibát, és hát már ez is egy probléma – mondta az RTL Híradóban.

Gálvölgyi János és felesége

A kapcsolatuk nem indult simán, ugyanis Judit sokáig nem adta be a derekát az ifjú színész udvarlásának, miután az amatőr színjátszó mozgalomban találkoztak.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Idehaza

To Top