Connect with us

Idehaza

Fontos figyelmeztetést kaptak a SZÉP-kártyások

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor eltűnik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes az elfogadóhelyekre figyelni az érintett SZÉP-kártyásoknak.

A tavaly októberig érvényes szabályozás szerint, ha valaki nem használta fel a Széchenyi Pihenő Kártya juttatást az utalás évét követő második naptári év május 31-ig, akkor havi 3 százalékos díjat számíthattak fel neki erre az összegre. Így attól függően, hogy mikor kapta valaki a pénzt, 17-29 hónapja volt arra, hogy külön díj megfizetése nélkül elköltse.

Ezen szorított az októberi rendelet. E szerint ugyanis, ha valaki egy éven belül nem költi el a SZÉP-kártyára kapott juttatását, akkor ennek terhére 15 százalékos díjat kell fizetnie. Ezt már nem is puszta lehetőségként adta meg a jogszabály, hanem kötelezően levonandó összegként.AKI TEHÁT NEM FIGYEL ERRE A HATÁRIDŐRE, ANNAK RÖGTÖN UGRIK AZ EGY ÉVE EL NEM KÖLTÖTT PÉNZÉNEK TETEMES RÉSZE– írják közleményükben.

Ezt az egyszeri tételt március 20-án és szeptember 20-án számítják fel a pénzükön ülőknek, de ugyanarra az összegre csak egyszer kell ezt megfizetni. Annyi segítséget kap ennek elkerüléséhez a kártyatulajdonos, hogy 90 nappal korábban kötelező figyelmeztetést küldeni neki erről.

A 2022. OKTÓBER 15-IG ÁTUTALT PÉNZEKRE MÉG SZIGORÚBB SZABÁLYOK VONATKOZNAK. EZEKET 2023. MÁJUS 31-IG EL KELL KÖLTENI, KÜLÖNBEN JÖN A 15 SZÁZALÉKOS BÜNTETÉS.Az érintetteknek tehát már csak napjai maradtak hátra. A mostani hosszú hétvége viszont jó lehetőség arra, hogy szállásra, vendéglátásra vagy más, igénybe vehető szolgáltatásra elköltsék ezt a pénzt.

Akinek tehát még van október 15-ig kapott juttatása a SZÉP-kártyáján, érdemes figyelnie, hogy olyan helyekre menjen, ahol így tud fizetni – javasolja a Bank360.hu. Megkönnyíti a pénzköltést, hogy 2023-tól megszűntek a SZÉP-kártya zsebek, alszámlák, ezért aztán a meglévő összeget az összes kártyaelfogadónál fel lehet használni a feltételek alapján igénybe vehető valamennyi termékre és szolgáltatásra.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Idehaza

To Top